5.

Másnap, mintha egyszerre 10 Silas járt volna az iskolánkba, egyszerűen mindenhol ott volt. Legtöbbször a folyosón levő tömegben bukkant fel, de a tesiöltözők előtt, és a büfé sorában is észrevettem.

3. óra után éppen a szekrényemből vettem ki azokat a könyveket, amik a következő órámra kellettek, amikor valaki elég keményen nekiütközött a szekrényajtómnak, ezzel meglökve engem is.

- Hé! - szóltam utána felháborodottan, de hamar el is felejtettem az előbbit, mert valami furcsát vettem észre a srác körül. Egy pillanatra, mintha hullámzott volna körülötte a levegő, mint amikor Desmond varázslatot használt. Megragadtam a karját. Fekete inge alatt megfeszültek az izmok, de amikor a szemébe néztem, már egyáltalán nem érdekelt a dagadó bicepsze. Ugyanis egy felemás szempár nézett vissza rám.

***

Egész nap nem hagyott nyugodni az új srác, folyamatosan ő járt az eszemben. Nem, határozottan nem romantikus módon, azt meghagytam inkább a többi lánynak a suliban, akik feltűnően odáig voltak érte. Valami nagyon nem stimmelt Silas-szel, de nem tudtam, hogy mi. Viszont terveztem kideríteni.

Az ebédlőbe belépve megcsapott a menzakaja félreismerhetetlen szaga, és a diákok lármája. Aznap viszont mindezt figyelmen kívül hagytam, mert határozott céllal jöttem, aminek tárgyát meg is pillantottam az ajtótól balra, egy oszlop mögé bújtatott asztalnál üldögélni.

- Mi ez az egész? - tértem egyből a tárgyra, ahogy leültem az egyik fémszékre. Hát, tény, hogy nem én voltam a kihallgatótisztek gyöngye, ezt mindig is Alison rendezte.

- Eredetileg sajtburgernek hittem, de utána rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem olyan az íze - forgatta csalódottan a burgerét Silas. - Egyébként neked is szia, örülök, hogy csatlakoztál hozzám. Hogy telt a napod? Szokatlanul sziporkázol a boldogságtól - utalt a nem éppen barátságos köszöntőmre, és egy újabb falatot vett a szájába.

- Haha, felettébb vicces vagy - vetettem rá egy megsemmisítő pillantást, ami azonban lepergett róla. - Nem tudom, neked milyen lenne a kedved, ha egy őrült pszichopata egész nap követett volna?

- Ez különös, képzeld, velem is ugyanez történt ma - próbált humorizálni, de érződött a hangján egy kis megvetés is. - Bár határozottan jobban csinálta, mint a te rajongód, ugyanis csak a 3. óra után vettem észre - elgondolkodva megrágta, majd lenyelte, ami a szájában volt, végül olyan arcot vágott, mint a rajzfilmfigurák a mesékben, amikor valami ötletük támadt. Már csak a lebegő villanykörte hiányzott a feje felől. - Próbáltad már a mosdót? Nekem bevált, oda legalább nem követett az emberem.

Ezek szerint mégis észrevette, hogy amikor alkalmam nyílt rá, megfigyeltem egy kicsit. Nem sok mindenre jutottam, elsősorban olyan légfodrozódás után kutattam körülötte, amilyet reggel is láttam a közelében, de nem jártam sikerrel. Nagyon képzett lehet a srác, ha még engem is kiszúrt. Újabb pont a "Miért gyanús Silas?" listámon.

- Bevallom, lebuktam, de akkor most áruld el, te miért követtél engem? - kérdeztem a szememet forgatva.

- Én? Követni téged? Hidd el, ha már valaki után koslatnék, az Layla lenne - bökött a fejével a pomponlányok asztalánál ülő vöröshajú szépség felé, és lazán meglengette az ujjait. Amikor a lány ezt meglátta, egy csókot dobott a fiú felé, majd a barátnőivel összehajolva kuncogni kezdtek. Szánalmas.

- Ne. Szórakozz. Velem! - kezdtem dühbe gurulni, hogy csak az időmet vesztegetem, miközben ez a fafej gúnyt űz belőlem. - Ott voltál tegnap Billy Pizzázójában, Alyson látta, ahogy minket bámultál. És kétlem, hogy véletlen lett volna, amikor...

De már nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis üvegcsörömpölés és sikoltozás töltötte be az ebédlőt. Egy másodperccel később égtelen oroszlánbőgés nyomta el a többi zajt, hogy aztán kétszer olyan hangosan folytatódjon.

Az székemet hátralökve fordultam meg, miközben felálltam, mögöttem éreztem a Silas testéből sugárzó abnormálisan erős hőt. Benyúltam a bőszabású pólóm alá, hogy előrántsam a bordáimra erősített 2 fegyvert, megtöltve ólomgolyókkal.

A halandó emberek meséi, hogy ezüsttel vérfarkast, vassal pedig boszorkányt lehet ölni igaz, de az ólom egyfajta multifunkcionális anyag volt minden varázslénnyel szemben, ez ugyanis visszaverte a varázslat által kibocsájtott sugárzást, és nem hagyta begyógyulni az ezzel ejtett sebet. Vagy legalábbis sokkal hosszabb időbe telt, mire beforrt.

- Terelj ki mindenkit a teremből! – kiáltottam oda Silasnek, aki valami oknál fogva nem kezdett el fejveszetten rohangálni, mint a többi diák. Amint meghallotta, hogy mit kérek tőle, azonnal a hozzánk legközelebb eső csoporthoz fordult, és elkezdte őket az ajtó felé lökdösni. Amint meglátták ezt a többiek, futólépésben indultak utánuk.

Én a kiméra felé vettem az irányt, aki az ebédlő másik felében éppen egy végzős lányt szorított sarokba. A lény egyszerre vicsorgott rá az oroszlán- és a medvefejével, és sziszegett a kígyófarkával. Rendkívül ronda varázslény volt, mintha egy nagymama takaró helyett állatokon gyakorolta volna a patchwork-özést. Fogalmam sincs, hogy kerülhetett ide, viszont annyi biztos volt, hogy minél hamarabb véget kell vetnem az életének, mielőtt elfogyasztja a fél iskolát ebédre.

A tömegen csak lassan tudtam volna átjutni, repülni ekkora közönség előtt nem akartam, ezért inkább asztalról asztalra ugráltam, próbálva nem elcsúszni az ételmaradékokon. Még pont idejében odaértem, és egy, az állat törzsébe bevitt lövéssel, mivel a feje pont rossz szögbe esett, magamra tudtam vonni a figyelmét, mielőtt a félelemtől szoborrá dermedt lányra vetette volna magát. Különösebb kárt nem okozott benne a lövedékem, felmordult, és kígyófarkával felém kapkodva megfordult.

- Menekülj! - kiáltottam a még mindig kocsonyaként remegő lányra. - Gyere cicus! Cic-cic! - villantottam egy kihívó vigyort az előttem álló teremtményre.

A zsebemből elővettem egy apró, svájcibicskára hasonlító tárgyat, és megnyomtam rajta egy gombot, mire egy, körülbelül alkarhosszúságú, sötétlila színben vibráló kés ugrott ki belőle. Elátkozott penge volt, előtte való nap kaptam Briantől születésnapi ajándékként. Praktikus volt, hogy kis helyen is mindenféle gond nélkül elfért, ráadásul a pengéje méreggel volt átitatva, ami minden élőlényre halálos volt.

A jobb kezembe vettem a kést, a balban a fegyvert tartottam. Előreugrottam, és egy tigrisbukfenccel az állat háta mögé kerültem. Mivel nem rendelkezett valami gyors reflexszel az ellenfelem így kihasználtam a lehetőséget, és lemetszettem a kiméra kígyófarkát. Az elkezdett eszeveszetten tekergőzni, bugyborékolni, mintha savval öntöttem volna le, majd eltűnt. Erre a kiméra akkorát bőgött, hogy megremegtek a falak, és apró üvegszilánkok potyogtak rám. Felnéztem a mennyezeti ablakokra, és észrevettem, hogy az egyik be van törve. Szóval így jutott be.

A bámészkodás miatt csak az utolsó pillanatban tudtam félreugrani a rámvetődő állat több tonnás súlya, és hihetetlenül éles metszőfogai elől. Az oroszlánfejből kilógó darabok akkorák voltak, mint a fejem. Felemelkedtem guggolásba, és az éppen landoló lény medvefejébe eresztettem 2 golyót. Ezzel nem sokat értem el, csak annyit, hogy az elkezdett szédelegni, majd végleg lehanyatlott, viszont attól még az oroszlán ugyanúgy irányítása alatt tartotta a testet. Mivel nem volt nálam kéznél egyetlen zongora sem, amit a maradék egy fejére ejthettem volna, így maradt az a lehetőség, hogy a lehető legtöbb helyen sebesítem meg a késemmel addig, amíg nem hat a méreg.

Elrugaszkodtam, és az állat hasa alatt átcsúszva végighasítottam a testét a pengémmel, mire zöld, maró vér csöpögött rám, amit a ruhám szerencsére felfogott. Úgy látszott, hogy ez már hatással volt a kimérára, mert a fejét rázva üvöltött fel, de már kevésbé meggyőzően, mint legutóbb. Bizonytalanul rakosgatta egyik lábát a másik után, én pedig kapva az alkalmon, az egyik asztalról elrugaszkodva fellendültem a hátára, és a pengét markolatig szúrtam a szügyébe. Ez lehetett a kegyelemdöfés, mivel a lény megremegett, és liszteszsák módjára dől el jobbra, és terült el a csempén. Zuhanás közben szerencsére lerepültem a hátáról, így nem szorultam be alá, viszont bevertem a fejem egy székbe. A hideg kövön fekve a fájdalom szétburjánzott az egész testemben, és egy egyre csak növekvő feketeség keretezte a látókörömet. Annyit viszont még láttam, hogy Silas a szinte teljesen üres ebédlő közepén állt nyitott, aranysárga színű, hüllőékére emlékeztető szemekkel, transzban kántálva egy számomra ismeretlen nyelven. Körülötte a fodrozódó levegőben üvegszilánkok és törmelék repkedett, előtte pedig az a lány állt, akit a kiméra sarokba szorított, de most álmos hangon azt mormogta:

- Nem történt ma ebédszünetben semmi különös. Igazán finom volt a sajtburger.

A látásom teljesen elhomályosult, és a hangok is összemosódtak. Éreztem, ahogy hív az álom, és már nem volt energiám ellenkezni.