Másnap, mintha egyszerre 10 Silas
járt volna az iskolánkba, egyszerűen mindenhol ott volt. Legtöbbször a folyosón
levő tömegben bukkant fel, de a tesiöltözők előtt, és a büfé sorában is
észrevettem.
3. óra után éppen a szekrényemből
vettem ki azokat a könyveket, amik a következő órámra kellettek, amikor valaki
elég keményen nekiütközött a szekrényajtómnak, ezzel meglökve engem is.
- Hé! - szóltam utána
felháborodottan, de hamar el is felejtettem az előbbit, mert valami furcsát vettem
észre a srác körül. Egy pillanatra, mintha hullámzott volna körülötte a levegő,
mint amikor Desmond varázslatot használt. Megragadtam a karját. Fekete inge
alatt megfeszültek az izmok, de amikor a szemébe néztem, már egyáltalán nem
érdekelt a dagadó bicepsze. Ugyanis egy felemás szempár nézett vissza rám.
***
Egész nap nem hagyott nyugodni az új
srác, folyamatosan ő járt az eszemben. Nem, határozottan nem romantikus módon,
azt meghagytam inkább a többi lánynak a suliban, akik feltűnően odáig voltak
érte. Valami nagyon nem stimmelt Silas-szel, de nem tudtam, hogy mi. Viszont
terveztem kideríteni.
Az ebédlőbe belépve megcsapott a
menzakaja félreismerhetetlen szaga, és a diákok lármája. Aznap viszont mindezt
figyelmen kívül hagytam, mert határozott céllal jöttem, aminek tárgyát meg is
pillantottam az ajtótól balra, egy oszlop mögé bújtatott asztalnál üldögélni.
- Mi ez az egész? - tértem egyből a
tárgyra, ahogy leültem az egyik fémszékre. Hát, tény, hogy nem én voltam a
kihallgatótisztek gyöngye, ezt mindig is Alison rendezte.
- Eredetileg sajtburgernek hittem, de
utána rá kellett jönnöm, hogy nagyon nem olyan az íze - forgatta csalódottan a
burgerét Silas. - Egyébként neked is szia, örülök, hogy csatlakoztál hozzám.
Hogy telt a napod? Szokatlanul sziporkázol a boldogságtól - utalt a nem éppen
barátságos köszöntőmre, és egy újabb falatot vett a szájába.
- Haha, felettébb vicces vagy -
vetettem rá egy megsemmisítő pillantást, ami azonban lepergett róla. - Nem
tudom, neked milyen lenne a kedved, ha egy őrült pszichopata egész nap követett
volna?
- Ez különös, képzeld, velem is
ugyanez történt ma - próbált humorizálni, de érződött a hangján egy kis
megvetés is. - Bár határozottan jobban csinálta, mint a te rajongód, ugyanis
csak a 3. óra után vettem észre - elgondolkodva megrágta, majd lenyelte, ami a
szájában volt, végül olyan arcot vágott, mint a rajzfilmfigurák a mesékben,
amikor valami ötletük támadt. Már csak a lebegő villanykörte hiányzott a feje
felől. - Próbáltad már a mosdót? Nekem bevált, oda legalább nem követett az
emberem.
Ezek szerint mégis észrevette, hogy
amikor alkalmam nyílt rá, megfigyeltem egy kicsit. Nem sok mindenre jutottam,
elsősorban olyan légfodrozódás után kutattam körülötte, amilyet reggel is
láttam a közelében, de nem jártam sikerrel. Nagyon képzett lehet a srác, ha még
engem is kiszúrt. Újabb pont a "Miért gyanús Silas?" listámon.
- Bevallom, lebuktam, de akkor most
áruld el, te miért követtél engem? -
kérdeztem a szememet forgatva.
- Én? Követni téged? Hidd el, ha már
valaki után koslatnék, az Layla lenne - bökött a fejével a pomponlányok
asztalánál ülő vöröshajú szépség felé, és lazán meglengette az ujjait. Amikor a
lány ezt meglátta, egy csókot dobott a fiú felé, majd a barátnőivel
összehajolva kuncogni kezdtek. Szánalmas.
- Ne. Szórakozz. Velem! - kezdtem
dühbe gurulni, hogy csak az időmet vesztegetem, miközben ez a fafej gúnyt űz
belőlem. - Ott voltál tegnap Billy Pizzázójában, Alyson látta, ahogy minket
bámultál. És kétlem, hogy véletlen lett volna, amikor...
De már nem tudtam befejezni a
mondatot, ugyanis üvegcsörömpölés és sikoltozás töltötte be az ebédlőt. Egy
másodperccel később égtelen oroszlánbőgés nyomta el a többi zajt, hogy aztán
kétszer olyan hangosan folytatódjon.
Az székemet hátralökve fordultam meg,
miközben felálltam, mögöttem éreztem a Silas testéből sugárzó abnormálisan erős
hőt. Benyúltam a bőszabású pólóm alá, hogy előrántsam a bordáimra erősített 2
fegyvert, megtöltve ólomgolyókkal.
A halandó emberek meséi, hogy
ezüsttel vérfarkast, vassal pedig boszorkányt lehet ölni igaz, de az ólom
egyfajta multifunkcionális anyag volt minden varázslénnyel szemben, ez ugyanis
visszaverte a varázslat által kibocsájtott sugárzást, és nem hagyta begyógyulni
az ezzel ejtett sebet. Vagy legalábbis sokkal hosszabb időbe telt, mire
beforrt.
- Terelj ki mindenkit a teremből! –
kiáltottam oda Silasnek, aki valami oknál fogva nem kezdett el fejveszetten
rohangálni, mint a többi diák. Amint meghallotta, hogy mit kérek tőle, azonnal
a hozzánk legközelebb eső csoporthoz fordult, és elkezdte őket az ajtó felé
lökdösni. Amint meglátták ezt a többiek, futólépésben indultak utánuk.
Én a kiméra felé vettem az irányt,
aki az ebédlő másik felében éppen egy végzős lányt szorított sarokba. A lény
egyszerre vicsorgott rá az oroszlán- és a medvefejével, és sziszegett a
kígyófarkával. Rendkívül ronda varázslény volt, mintha egy nagymama takaró
helyett állatokon gyakorolta volna a patchwork-özést. Fogalmam sincs, hogy
kerülhetett ide, viszont annyi biztos volt, hogy minél hamarabb véget kell
vetnem az életének, mielőtt elfogyasztja a fél iskolát ebédre.
A tömegen csak lassan tudtam volna
átjutni, repülni ekkora közönség előtt nem akartam, ezért inkább asztalról
asztalra ugráltam, próbálva nem elcsúszni az ételmaradékokon. Még pont idejében
odaértem, és egy, az állat törzsébe bevitt lövéssel, mivel a feje pont rossz
szögbe esett, magamra tudtam vonni a figyelmét, mielőtt a félelemtől szoborrá
dermedt lányra vetette volna magát. Különösebb kárt nem okozott benne a
lövedékem, felmordult, és kígyófarkával felém kapkodva megfordult.
- Menekülj! - kiáltottam a még mindig
kocsonyaként remegő lányra. - Gyere cicus! Cic-cic! - villantottam egy kihívó
vigyort az előttem álló teremtményre.
A zsebemből elővettem egy apró,
svájcibicskára hasonlító tárgyat, és megnyomtam rajta egy gombot, mire egy,
körülbelül alkarhosszúságú, sötétlila színben vibráló kés ugrott ki belőle.
Elátkozott penge volt, előtte való nap kaptam Briantől születésnapi
ajándékként. Praktikus volt, hogy kis helyen is mindenféle gond nélkül elfért,
ráadásul a pengéje méreggel volt átitatva, ami minden élőlényre halálos volt.
A jobb kezembe vettem a kést, a balban
a fegyvert tartottam. Előreugrottam, és egy tigrisbukfenccel az állat háta mögé
kerültem. Mivel nem rendelkezett valami gyors reflexszel az ellenfelem így
kihasználtam a lehetőséget, és lemetszettem a kiméra kígyófarkát. Az elkezdett
eszeveszetten tekergőzni, bugyborékolni, mintha savval öntöttem volna le, majd
eltűnt. Erre a kiméra akkorát bőgött, hogy megremegtek a falak, és apró
üvegszilánkok potyogtak rám. Felnéztem a mennyezeti ablakokra, és észrevettem,
hogy az egyik be van törve. Szóval így jutott be.
A bámészkodás miatt csak az utolsó
pillanatban tudtam félreugrani a rámvetődő állat több tonnás súlya, és
hihetetlenül éles metszőfogai elől. Az oroszlánfejből kilógó darabok akkorák
voltak, mint a fejem. Felemelkedtem guggolásba, és az éppen landoló lény
medvefejébe eresztettem 2 golyót. Ezzel nem sokat értem el, csak annyit, hogy
az elkezdett szédelegni, majd végleg lehanyatlott, viszont attól még az
oroszlán ugyanúgy irányítása alatt tartotta a testet. Mivel nem volt nálam
kéznél egyetlen zongora sem, amit a maradék egy fejére ejthettem volna, így
maradt az a lehetőség, hogy a lehető legtöbb helyen sebesítem meg a késemmel addig,
amíg nem hat a méreg.
Elrugaszkodtam, és az állat hasa alatt
átcsúszva végighasítottam a testét a pengémmel, mire zöld, maró vér csöpögött
rám, amit a ruhám szerencsére felfogott. Úgy látszott, hogy ez már hatással
volt a kimérára, mert a fejét rázva üvöltött fel, de már kevésbé meggyőzően,
mint legutóbb. Bizonytalanul rakosgatta egyik lábát a másik után, én pedig
kapva az alkalmon, az egyik asztalról elrugaszkodva fellendültem a hátára, és a
pengét markolatig szúrtam a szügyébe. Ez lehetett a kegyelemdöfés, mivel a lény
megremegett, és liszteszsák módjára dől el jobbra, és terült el a csempén.
Zuhanás közben szerencsére lerepültem a hátáról, így nem szorultam be alá,
viszont bevertem a fejem egy székbe. A hideg kövön fekve a fájdalom
szétburjánzott az egész testemben, és egy egyre csak növekvő feketeség
keretezte a látókörömet. Annyit viszont még láttam, hogy Silas a szinte
teljesen üres ebédlő közepén állt nyitott, aranysárga színű, hüllőékére emlékeztető
szemekkel, transzban kántálva egy számomra ismeretlen nyelven. Körülötte a
fodrozódó levegőben üvegszilánkok és törmelék repkedett, előtte pedig az a lány
állt, akit a kiméra sarokba szorított, de most álmos hangon azt mormogta:
- Nem történt ma ebédszünetben semmi
különös. Igazán finom volt a sajtburger.
A látásom teljesen
elhomályosult, és a hangok is összemosódtak. Éreztem, ahogy hív az álom, és már
nem volt energiám ellenkezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése